„Kukorica közt találtak, ott szedtek fel engem.
A nevem is heeej parasztos, de én nem szégyellem.
A juhásznak épp elég ez, úribb, cifrább nem kell.
Ragaszkodom a nevemhez igaz szeretettel.”
Tudjátok honnan származik az idézet? Ez Jancsi belépője a János Vitéz c. daljátékban. És hasonló a mottója Molnárné Sánta Margitnak is, aki régóta foglalkozik csuhézással. Eleinte csak a maga örömére dolgozott, aztán vásárokra kezdett járni, nemrég pedig egy kis alkotóházat alakított ki Öntésmajorban: a Csuhé Tündér Alkotóházat. „A kukorica közt születtem” – az említett mottó – és milyen jó, hogy napjainkban is kukoricahéj veszi körül. A csuhéból igazi csodák kerülnek ki a kezei közül. Megelevenedik Hany Istók legendája, készült menyasszony, vőlegény, fonóasszony, megelevenedik a kenyérsütés emléke, a Betlehem, és nem utolsó sorban a höveji csipkevarró is. Ezekből a művészi csuhéalkotásokból láthatunk egy kis ízelítőt nyárzárónkon.

Ahogy 2021 óta mindig a pénteki napon egy rockzenekar is színpadra lép. Az idei évben vendégünk a NAHLA ROCK BAND. A banda elsősorban régi magyar rockzenéket játszik. Nemes Nahla Imre - ének; Varga László Miklós - dob; Horváth Géza - bass; Huszár Zsolt - gitár/herfli; Lőrincz Norbert - gitár
Vasútállomásunk nincsen, de minden évben egyszer mégis vonatra ülhet, aki ellátogat rendezvényünkre. Most már elmaradhatatlan nyárzárónkon az Eszterházi Express. Idén a falu körbevonatozása mellett a legkisebbek számára hordóvonattal is készülünk.

Idén a hajdúk és muskétások más irányba menetelnek, de nyárzárónkra ismét kigondoltunk valamit, hogy most is legyen valami újdonság, érdekesség. A kézimunkák, alkotások mellett szeretnénk minél több régi, különleges közlekedési eszközt bemutatni. Ehhez örömmel fogadjuk a javaslatokat is! Amivel már biztosan megismerkedhetünk: az a női és férfi velocipéd. Tudtátok, hogy az acélcső vázas, egyforma méretű, első-hátsó fúvott gumival ellátott kerek, a hátsó tengelyt pedállal, láncáttéttel hajtott, ma ismert kerékpár az 1890-es évekre terjedt el? Persze, nagyon sok idő telt el a Drais-féle futógéptől, azaz 1817-től a ma ismert kerékpárig.
A kerékpár hatalmas divat volt. A velocipéd a mai kerékpár előfutára, hajtásához pedig ügyesség és bátorság is kellett. Lenne bátorságotok kipróbálni??? Ha tekerni nem is tekeritek, a fotózást ne hagyjátok ki!
Augusztus 29-én az Áldás Együttes érkezik hozzánk, akik nevüket arról kapták, hogy népdalokkal és megzenésített versekkel áldást közvetítenek a közönség felé. A népi hagyományt ápoló zenekar megismertet minket néhány népies hangszerrel. A dalokba bevonják a hallgatóságot is, közös énekes táncra invitálnak mindenkit.
A zenekarvezető: Szendrey Marót Ervin.

"Nem vagyunk híresek, nem vagyunk sztárok, csak a nótát és a dalt szerető jó barátok.
Szíve és lelke van a daloknak: bölcsőnktől a sírunkig kísérnek a nóták.
Szerelemről, csalódásról, boldogságról, elmúlásról s szép hazánkról szólnak mind a strófák."
Újabb fellépőnk a Fertőszentmiklósért Egyesület Férfi Dalköre, amely 2013-ban alakult. Céljuk a magyar nóta és népdalkincs megőrzése, továbbadása.

"Fejezd ki tánccal mindazt az energiát, ami felszabadult benned. Az egész tested tele lesz energiával, hagyd, hogy ez az energia a táncon keresztül fejeződjön ki. Igen fontos a tánc..." (Osho) Ismét színpadra lépnek nálunk a Movement Dance School táncosai. A tánciskola 2008-ban alakult Mészáros Laura kortárs- és modern-tánc pedagógus, valamint Rabi Imre hip-hop breaktánc tanár vezetésével. Céljuk a régió művészeti palettájának szélesítése az éppen aktuális táncstílusokkal, valamint a fiatalok számára a táncoktatás biztosítása, készségeik, képességeik, személyiségük fejlesztése, életszemléletük formálása. "Minden olyan napot elveszettnek kell tekintenünk, amelyen nem táncoltunk legalább egyszer." (Nietzsche)

Hövejen szeretjük a tangóharmónika zenét. Gyakran szólal meg 1-1 piacunk alkalmával is. Nyárzárónkon viszont nem más fogja megszólaltatni, mint Márió. Márió az utóbbi 25 év egyik legnépszerűbb előadója. Ennek ékes bizonyítéka a több mint fél millió eladott lemez és a több mint 2500 fellépés, koncert. Műsoraival bejárta már az országot és határon, sőt a tengeren túl is sikereket aratott. Közönségének a lelkesedését közvetlenségének és zenei tehetségének egyaránt köszönheti. Ízig-vérig zenész, amit minden alkalommal bizonyít is környezete számára, hiszen szinte bármilyen hangszert a kezébe fog, kiváló hangulatot varázsol vele. Fellépései kivétel nélkül teltházas előadások és biztosan tánccal, mulatozással végződnek. Hövejen augusztus 29-én, szombaton 15 órától mulathatunk vele!

A Csillaggyűjtő Táncszínház 2019-ben alakult Szilsárkányban. Ami egykor néhány lelkes gyermek álma volt, mára közel 100 fős, táncegyesületté nőtte ki magát. A táncosok 2025-ben a barcelonai világkupán is bizonyítottak, bajnoki címet valamint különdíjat hoztak haza! Nevüket látványos táncszínházi előadásaik tették ismertté. Ilyen volt a Mary Poppins csillagai, a Karib-tenger kalózai: A víz ereje, Egyiptom: Az istenek birodalma, valamint a legutóbbi darab a Notre Dame de Paris. A Csillaggyűjtő Táncszínház alapítója, Bors Eszter Katalin hisz abban, hogy minden gyermekben ott él a tehetség, csak meg kell adni neki a lehetőséget, hogy igazi Csillaggá váljon. A táncszínház csillagai most nyárzárónkon is bemutatják tehetségüket.

"Kis falumba két úton kell bemenni..." Hövejre 3, de bármelyik úton is érkeztek - augusztus 29-én sok-sok értékkel, látnivalóval, táncra buzdító zenével várunk benneteket! A jó hangulat felelőse 18 órakor Csóka Szabi Bandája lesz.

Mindig nagy sikere van Nyárzáró programunkon a tombolasorsolásnak. Idén is szeretnénk minél több ajándékot kiosztani, ezért nagy örömmel fogadjuk a felajánlásokat! Lehet játék, könyv, ital, édesség, háztartási eszköz, ... bármi, amivel valakinek örömet szerezhetünk! A tombolatárgyakat a polgármesteri hivatalban gyűjtjük! Köszönünk minden felajánlást!

A Free After Pink egy öt éve aktívan koncertező soproni bázisú zenekar. A világhírű, háromszoros Grammy-díjas amerikai énekesnő, színésznő, dalszerző, táncos, lemezproducer, Alecia Beth Moore, vagyis Pink dalait dolgozták fel, öt fős zenekari felállásban. Magyarországon teljesen egyedülálló tribute zenekarként elevenítik meg Pink slágereit, akit 2000 óta a legsikeresebb énekesnők között tartanak számon. Szombaton este a höveji színpadon is bemutatkoznak.

A szombat este középpontjában a zene és a tánc. Az idei alkalommal az 1993-ban alakult, de most is népszerű Randy zenekar hozza vissza a kilencvenes évek élő zenés bulijainak hangulatát. A legendás soproni formáció eredetileg csak egy bulira állt volna össze, de aztán úgy döntöttek, hogy ott folytatják, ahol anno abbahagyták. Az első bulitól szinte állandó telt házas rendezvényeket produkáltak, ami talán annak volt köszönhető, hogy egy rock&rollos, táncolható, vidám műsort raktak össze. Tagok: Király-Horváth Gabriella (Gabica); Lőricz József (Dodi); Hofury Rezső (Rudi); Varga Pali; Prépost Kálmán; Czupy Tóni; Csányi Gábor






