| Höveji Hírek 2012/1. |
|
Tisztelt Höveji Polgárok! Köszöntöm Önöket abból az alkalomból, hogy az idei új évben először jelentkezem híreinkkel, információkkal.
Az újév több változással köszöntött be, a meghozott új jogszabályok célja hazánk gazdasági stabilitásának biztosítása. Ezekről mindenki tájékozódhat a napilapokból, a tv-ben, rádióban elhangzottakból. Természetesen a mi életünket, további terveinket is befolyásolják, a változásokat folyamatosan tudjuk meg, és ami alakosságot érinti, természetesen tájékoztatást adunk. Alapvetően nem változott meg még az Önkormányzatok finanszírozása, de a jövő évi gyökeres változásokra már elő kell készülni. Többek között elmondhatjuk, hogy Himod község csatlakozott körjegyzőségünkhöz. Jövő évtől (2013) a közösen foglalkoztatott Körjegyzőségeket Önkormányzati hivataloknak fogják nevezni, a jegyző irányítása mellett a nálunk a már eddig megszokott módon fognak dolgozni. Tehát a jegyző hetente egy napon, a többi napon pedig felváltva az ügyintézők. Ehhez azonban gazdaságossági okokból 2000 – 5000 fő ellátását irányozzák elő, tehát több falu, önkormányzat társul majd ezért. Az irányítást a járások fogják végezni, mi természetesen a Kapuvári járáshoz tartozunk majd. Megszűnnek a Kistérségi Társulások, nyílnak Kormányablakok, a részleteket majd mindannyian megismerjük az év folyamán. A takarékosság nem csak az átszervezésekben, hanem az élet minden területén tapasztalható lesz. Mi saját fejlesztési hiteleink rendezése céljából az országhoz hasonlóan – gazdasági megszorításokat vezettünk be. Bevezettük a helyi adókat, amely során figyelembe vettük választási ígéreteinket, és a Hövejiek az első 2000 m2 területről és az első épület tulajdonról nem adóznak, csak arról, ami ezen felül van a tulajdonukban. Ez a kedvezmény, ha a környező településeket megkérdezik, máshol ismeretlen. Mindenki fizet valamilyen formában adót. A kedvezmény nem érintheti a vállalkozásokat, mert ezt törvény írja elő. Ugyancsak bevezettük az iparűzési adót. A szociális kiadások le lesznek csökkentve az idén. Megszűnik a gyermekek iskolai, és a nyugdíjasok karácsonyi támogatása, az állam által 80 - 90 %-ban finanszírozott lakásfenntartási- és gyermekvédelmi támogatásokat felülvizsgálják, a közmunkát a minimálisra csökkentik. Önkormányzatunk saját bevételeiből is továbbra is támogatja az óvodások étkeztetését, ugyanis a szülők által fizetett összeg 100 %-át adjuk támogatásul az ellátást biztosító Óvodatársulásnak. (a nagycsaládos étkezési díjnak pedig 200%-át). Továbbra is támogatjuk az egyetemen, főiskolákon tanuló fiatalokat, a Bursa ösztöndíjjal. Önkormányzatunk dolgozói létszámát is – fájó szívvel ugyan, mert a munkájukkal elégedettek voltunk - 2 fővel csökkentettük, a maradó dolgozók 6 -6 órában látják el feladataikat a jövőben. Felére lecsökkentettük a Böngésző nyitva tartását is. A dolgozók semmilyen béren kívüli juttatásban nem részesülnek az idén. Önkormányzatunk sikeresen pályázott egy fő közcélú munkás alkalmazására, de a pályázatok csak pár hónapot biztosítanak. Természetesen ezért turisztikai programjaink volumene is csökkenik, de a Höveji csipke levédetéséért, sőt majdan hungarikummá nyilvánításáért továbbra is mindent megteszünk. Visszamondtunk két – nyerésre álló – pályázatunkat azzal, hogy Hövej fejlesztését a helyzet stabilizálódása után folytatjuk. Várjuk azonban azokat a kisléptékű pályázatokat, amelyek önrész nélküli segítséget nyújtanak elnyerésük esetén, kisebb rendezvénye, illetve kirándulások finanszírozására. De ezeket a programokat csak pályázati pénz elnyerése esetén valósítjuk meg! A működő Kormányhivatalok a törvényességre is nagy hangsúlyt fektetnek. A jegyzőnek továbbra is számtalan területen lesz kötelessége lesz eljárni, s ezek között önkormányzati rendelet értelmében bírságot kivetni azokra, akik ingatlanjaik előtt nem takarítják el a havat, illetve nem kaszálják le a füvet. Ha önkormányzati dolgozóval, illetve közcélú munkással kell megcsináltatni az elmaradt feladatokat, úgy azt a bírságból fogjuk fizetni. A bírság APEH-al adóként behajtatható. Kérem, ezt saját érdekében mindenki vegye komolyan. A lakosságot sajnos a szigorodó rendeletek és az áfa okozta áremelések mellett a közüzemi díjak emelése is sújtja. A következőkben a talajterhelésről szóló változásokat ismertetem. Aki a Pannon-Víz ZRt. nyilvántartása alapján a tulajdonában lévő ingatlant még nem kötötte rá a meglévő közcsatorna hálózatra, az alábbi jogszabályváltozásról kell, hogy tájékozódjon. Azon ingatlanok esetében, ahol van lehetőség a csatornahálózatra való csatlakozásra, de ez még nem történt meg, az illetékes önkormányzat a 2003. évi LXXXIX. törvény alapján köteles talajterhelési díj kivetésére. 2012. január 31-ig a talajterhelési díj egységdíjának mértéke 120 Ft/m3, amely mennyiség pedig megegyezik a kiszámlázott ivóvíz mennyiségével, amennyiben a fogyasztó nem rendelkezik külön jogszabályban rögzített kedvezményi lehetőséggel. A fent említett jogszabály módosításának következtében, ezen összeg 2012. február 1-től 1 200 Ft/m3-re emelkedik. A felszínalatti víz állapota szempontjából érzékeny területeken lévő települések besorolása ezen összeget tovább növeli. Például: a fokozottan érzékeny kategóriába tartozó településeken, mint Hövej is, 3 600 Ft/m3 fajlagos egységdíjjal szorzandó az ivóvízmennyiség. A talajterhelési díj és a szennyvízelvezetés díjának összehasonlítása fokozottan érzékeny kategóriába tartozó település esetében, 10 m3/hó fogyasztást véve figyelembe: Talajterhelési díj: 10 m3/hó x 3 600, -Ft = 36 000, -Ft/hó Szennyvízelvezetés bruttó díja: 10 m3/hó x 493.6, -Ft = 4 936, -Ft/hó Amennyiben a fenti díjak összehasonlítása még nem győzte meg Önt arról, hogy szennyvízelvezetési szolgáltatást igénybe vegye, engedje meg, hogy ezen szolgáltatás egyéb előnyeire is felhívjuk figyelmét: - környezetünk szennyezésének csökkentése - mentesül az ingatlan szennyvízgyűjtőjének ürítési költsége alól - az új víziközmű szolgáltatásról szóló törvény értelmében 2012. július 1-től a rendszeres emberi tartózkodáshoz kötött ingatlanok esetében, a tulajdonos köteles az ingatlant egy éven belül a víziközmű rendszerbe kötni. Tájékoztatjuk, hogy Pannon-Víz ZRt. a fent említett változások miatt felkészült a tömeges rákötések műszaki koordinálására és a tömeges bejelentések feldolgozására. Amennyiben szolgáltatásukat igénybe veszi, illetve a hálózatra való rákötés már megtörtént, úgy kérjük, tájékoztassa a Pannon-Víz ZRt.-t. Befejezésül kérem, hogy a hamarosan aktuálissá váló adóbevallás alkalmával adójuk 1 %-ával támogassák a „Fejlődő Hövejért” Alapítványt! A befolyt összeget szokásos, idén is megrendezendő NYÁRI TÁBOR KIADÁSAIRA fordítjuk, EZZEL IS SZERETNÉNK CSÖKKENTENI A SZÜLŐK HOZZÁJÁRULÁSÁT! Adószámunk: 18985067-1-08
Hövej, 2012-02-20 A gyermekek nevében köszönettel:
Dr. Némethné István Erzsébet Polgármester
|



